Fal csúcstechnológiával: ez a csiszolt tégla

Egy ház szerkezetének építése során a falazás a legegyszerűbb feladatok egyike. Ez általánosságban igaz is, így ennél a munkafázisnál néhány évtizede még nehéz volt elképzelni, mit hozhat az innováció, lehet-e valaha csúcstechnológiáról beszélni.
Az elmúlt években ugyanakkor rekord gyorsasággal nőtt az igény Magyarországon is a minél jobb hőszigetelő értékkel rendelkező falazatok iránt. Az immáron 40 éve Magyarországon tevékenykedő Leier erre az igényre adott válasza volt a korszerű üreges falazóelemek csiszolt családjának életre hívása. Ezt a termékcsaládot a tavaly mintegy 3,5 milliárd forintból felújított devecseri gyárában állítja elő, de a cég szerződött építőanyag kereskedésekein keresztül azok az ország bármelyik részébe könnyedén eljutnak. Az ezekkel felépített falszerkezetek a korábbiaknál még kedvezőbb épületfizikai és szilárdsági tulajdonságokkal rendelkeznek, ugyanakkor a falazási munka a gyorsabb és egyszerűbb.
Lássuk, a tapasztalatok alapján kinek érdemes az újgenerációs téglával megismerkednie?
Mindenkinek, akinek fontos, hogy mind az építkezés folyamata, mind a végeredménye professzionális és takarékos legyen. Sőt, manapság a csekély élőmunkával gyorsan haladó kivitelezés a legkeresetteb, ezt az igényt pedig a csiszolt technológia messzemenőkig kielégíti.

De kezdjük a folyamat végén!
A milliméter pontosra csiszolt falazóelemekből épült házak kellemes lakóklímájáról maga az ősi anyag, a tégla, más néven a kerámia, és kedvező hőszigetelési érték gondoskodnak. Mivel ennél az anyagnál nincs szükség utólagos hőszigetelésre, ez gyorsabbá teszi a kivitelezést, amely tekintettel a ragasztásos technológiára már eleve sebesen halad. Mivel a habarcs helyett használt vékony ragasztóréteggel a falba kevesebb víz kerül, a falazat gyorsabban szárad, így akár 24 óra múlva kezdhető a következő munkafázis.
És mit is építhetünk csiszolt téglából?
A kivitelezők is kedvelik
Az újításokra nyitott szakemberek gyorsan nyitottá váltak a XXI. század téglatechnológiájára, hiszen az számukra is az előnyök sorát kínálja. Annak a kivitelezőnek, aki csiszolt téglából épít, néhány alapvető fogást ugyan el kell sajátítania, ebben a gyártók, így a Leier is készséggel nyújt támogatást szakmai továbbképzésein. A ragasztásos technológiával dolgozni precíziós feladat, a munka jelentősen nagyobb odafigyelést és precizitást igényel, cserépbe kifejezetten gyorsan, akár pár nap alatt állnak a falak. Erről a téglák méretpontossága és a használt segédeszközzel felvihető ragasztóhabarcs, vagy más néven vékonyhabarcs gondoskodik. Az így létrejövő stabil szerkezet környezetbarát, időtálló, és nagyban hozzájárul az épület gazdaságos üzemeltetéséhez is.
A kivitelezői oldalon jelentkező további előny, hogy a gyakorlatilag szárazépítési technológiával minden eddiginél jobban tervezhető az anyagszükséglet. És ami előny a kivitelezőnek, gyakran kínál, akár anyagi hasznot a megrendelőnek. Az ún. LeierPlan téglából készült fal pedig nem csak esztétikai megjelenésében, de geometriai mérettartásában is kiemelkedő tulajdonságokkal rendelkezik.
Mind a megrendelők mind a kivitelezők az előnyök közé szokták sorolni, hogy a csiszolt téglával akár -5 Celsius fok hőmérsékletig lehet dolgozni. A LeierPlan esetében a rendszerben hozzá kínált LeierFIX univerzális ragasztóhab erre kiválóan alkalmas.
Az innováció tehát a szerkezetépítés területén sem maradt el. Az új modellek egyre magasabb szinten elégítik ki sok más mellett a manapság kiemelten fontos energiamegtakarítás igényét. A falazási technológiák ugyanakkor ma is egymás mellett léteznek, így igényeink és persze pénztárcánk lehetőségei szerint választhatunk közülük.
És mi alapján érdemes letenni a voksunkat bármelyik mellett?
A felsoroltakon kívül a szerkezetkész családi ház építésére alkalmas építőanyagok egyik legnagyobb hazai gyártója, a Leier szakértői segítenek eligazodni az alternatívák között.
Képgaléria:
További cikkeink:
Tetőfelújítás: Új tető kell!
Egyszer elérkezik az idő, amikor a régi tetőt, a tetőszerkezetet vagy a tető hőszigetelését sürgősen fel kell újítani az épülettömegben keletkező következményes károk megakadályozásához. A következőben lépésről lépésre végigkísérjük a tető felújításán.
Tetőtér szigetelése a szarufák között
A tetőtér, illetve azon belül a ferdetető szarufák közötti szigetelése fontos lépés az épület energiahatékonyságának javításában, amely jelentősen csökkentheti a hőveszteséget. Ebben a cikkben bemutatjuk, hogyan lehet ezt a folyamatot lépésről lépésre elvégezni a kényelmes és költséghatékony megoldás érdekében.
Épül a tető? Csak rendszerben!
Építőanyag gyártók kommunikációjában gyakran halljunk, hogy rendszerben kínálják termékeiket. Vajon mi a jelentősége ennek és mit jelent ez otthonunk egyik alapvető védvonala, a tető kapcsán?
A FAKRO innovatív tetőtéri megoldásai
Az építkezési szabályok szigorodása, az egyre változó felhasználói igények és a gyártási technológia fejlődése rengeteg új lehetőséget hozott az építőiparba. Az új megoldások nemcsak esztétikusabbá, hanem kényelmesebbé és energiatakarékosabbá is teszik az otthonokat, különösen a tetőterekben. A FAKRO fejlesztései is ezt a célt szolgálják: biztonságosabb, praktikusabb és élhetőbb tetőtereket kínálnak,…
Mindegy, milyen hőszigetelőanyagot választunk?
Pluszok, extrák, meghökkentő és hosszú távon jelentkező pozitív tulajdonságok. Ez az, amit egy jó hőszigetelőanyag nyújtani tud.
Függetlenséget nyújt a kémény
Bár egy időben szinte eltűntek a kémények az új építésű házakról, ma újra előtérbe kerülnek a hagyományos fűtőberendezések. Nem mindegy azonban, milyen kémény kerül a házba.
Természetes fény fentről – Miért érdemes felülvilágító ablakot választani?
Ha otthonodba kevés természetes fény jut, vagy a homlokzati ablakok nem biztosítanak elegendő világosságot, érdemes felülvilágító ablakokban gondolkodnod. Ezek az innovatív megoldások nemcsak világosabbá és tágasabbá teszik a belső tereket, hanem számos további előnyt is kínálnak.
Csak a zöldtől lehet „Zöld” egy homlokzat?!
A mai kontextusban mindenki az gondolja egy „zöld homlokzat” -ról, hogy valamilyen formában a természet – ha minden jól megy, akkor szándékaink szerint – növényzettel borítsa be homlokzatunkat, amely mind esztétikailag, mind épület-fizikailag javít a meglévő épületeinken.
A tetőtér beépítése és hőszigetelése
Bővül a család, vagy nőnek a gyerekek és már külön szobát igényelnek? Jól jönne egy további hálószoba az ott alvó vendégeknek? Vagy akár az elmúlt években a covid járvány (utó)hatásaként gyakorivá vált otthoni munkavégzés, a zavartalan távmunka megfelelő körülményeinek kialakítása érdekében kedvezne, ha lenne egy újabb hely a házon belül,…
Hogyan válasszunk padlásfeljáró lépcsőt? – Tippek, modellek és szempontok
A modern lakások erőteljes funkcionalitásra törekvése nem engedhet meg egy lakótérbe belógó, feleslegesen helyet foglaló padlásfeljáró lépcsőt. Ugyanakkor a tetőre való kijutást, ha másért nem, a kémény karbantartása miatt biztosítani kell, és a nem beépített padlásteret is sokan használják ritkán használatos tárgyak tárolására, sok helyen kerül oda a mű fenyő,…
Újdonság: vasbeton kéregfal integrált hőszigeteléssel
A Leier betontechnológiájának innovációi között újdonság az 5-14 cm vastag integrált hőszigeteléssel gyártott, 30, 35, illetve 40 cm vastagságú kéregfal, amely tovább gyorsítja az építkezést.
A tartós biztonság alapja – Homlokzati hőszigetelő rendszerek dübelezése
A homlokzati hőszigetelő rendszerek élettartamának lényeges befolyásoló tényezői azok a kis elemek, melyek rejtve teljesítik feladatukat és gondoskodnak a rendszer biztonságáról: a legkorszerűbb rendszerekhez fejlesztett EJOT dübelek teljes biztonsággal rögzítik és tartják a hőszigetelést a homlokzatokon – évtizedek múlva is.
A tetőtér szigetelése lépésről lépésre
A tető belső oldali szigetelése fontos lépés az épület energiahatékonyságának javításában. A megfelelően kivitelezett szigeteléssel jelentősen csökkenthetők a hőveszteségek, ami alacsonyabb fűtési számlákhoz és nagyobb lakókomforthoz, jobb belső klímához vezet.
Pára és tetőtéri ablakok: gyakori probléma, de van rá megoldás!
Miért alakul ki, és hogyan előzhetjük meg? A páralecsapódás természetes jelenség, de megfelelő intézkedésekkel megelőzhető és hatékonyan csökkenthető. A pára mindig a helyiség leghidegebb felületén csapódik le, amely általában az ablaküveg.
3 tipp a kényelmesebb otthoni parkolásért
Sötétben tapogatózás, várakozás, kulcs- és távirányító keresés, elemcsere. Ezek a nehézségek mind eszünkbe jutnak, ha az otthoni parkolásról beszélünk. A technológia fejlődésével azonban már számos megoldás került a piacra a kényelmesebb parkolás megteremtése érdekében. Említésre méltók az automata kapuk, a távvezérléses garázskapuk, illetve a különböző szenzorokkal, LED világítással ellátott garázskapumeghajtási…